Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar


A Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekart Bíró Zoltán, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola trombitatanára alapította a Zeneiskola növendékeiből 1989-ben. A fúvószenekar 1999-ben Közhasznú Egyesületté alakult, melynek hivatalos elnevezése: Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület.

A megalakulást követő években a zenekar megfordult többek között 1990-ben és 1993-ban Mooskirchenben (Ausztria), 1991-ben Székesfehérvár németországi testvérvárosában, Schwäbisch Gmündben, 1992-ben az angliai testvérvárosban, Chorleyban és Barnsleyban, egy évvel később pedig a csehországi Príborban, valamint az olaszországi Pianello Vallesinaban.



Legnagyobb külföldi sikerüket 1997-ben Belgiumban, a 45. Európai Neerpelt-i Fesztiválon érték el, ahol a fúvószenekari kategóriában “erste Preis cum laude” minősítést kaptak, melyre különösen büszkék, hiszen a fesztivál történetében először ért el fúvószenekar ilyen magas minősítést. Még ebben az évben az ausztriai Vöcklabruckban, a “Music-Maxx” zenei fesztiválon léptek fel kiemelkedő sikerrel.

1998-ban, az általuk immár harmadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon a versenyprogramunkkal aranyfokozatú Koncert Fúvószenekar minősítést értek el.



Ezt követően számos meghívásnak téve eleget bejárták Európa jelentős részét: 1999-ben újra Olaszországban jártak, ezúttal a Milánó melletti Marcallo con Casone-i zenekar meghívására. 2002 májusában, immáron másodszor értek el első helyezést a belgiumi 50. Európai Neerpelti Fesztiválon. 2003 augusztusában a zenekar a dél-olaszországi Calabria tartományban található Spezzano della Sila város fúvószenekarának meghívásának tett eleget. Zenekaruk két nagy sikerű koncertet adott nem mindennapi körülmények között, hiszen a koncertek helyszíne a tengerszint felett 1100, illetve 1300 méteres magasságban volt. 2004 júliusában a csehországi Zlín város fúvószenekarát látogatták meg. 2005. október 8-14-e között a spanyolországi Malgrat de Mar városkában megrendezett VI. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztiválon vettek részt a Kisbéri Mazsorettcsoporttal közösen. Ezen a csodálatos, Barcelonától 30 km-re található tengerparti üdülőhelyen megrendezett fesztiválon összesen 22, Olaszországból, Németországból, Svájcból, Svédországból, Magyarországról érkezett zenekar és mazsorettcsoport mutatta be repertoárját a szigorú nemzetközi zsűri előtt. A több mint 80 fős együttes végül alig fél ponttal lemaradva a második helyezettől az előkelő harmadik helyen végzett. 2006 júliusában zenekaruk a csehországi Jeseník városában megrendezett 6. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon vendégszerepelt. Alig egy évvel később, 2007 májusában immár negyedik alkalommal jártak Olaszországban; ezúttal az észak-olasz kisváros, Biella fúvószenekara látta együttesüket vendégül.

2007 áprilisában a hagyományos tavaszi nagykoncertükön újabb arany minősítést szereztek. Ezúttal a „Koncert Fúvószenekar” mellett a „Show” kategóriában is elnyerték a legjobb minősítést. Alig egy héttel a minősítő koncert után a Székesfehérváron megrendezett IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál nyitó gáláján a veszprémi fúvószenekarral kiegészülve léptek fel. A 82 fős zenekar Berlioz: Rákóczi indulóját játszotta el több mint 3.000 néző előtt óriási sikerrel, melyet a Magyar Televízió élőben közvetített.

Zenekaruk 2009-ben egy, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tartott jubileumi koncerttel ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Ez a csodálatos este egyben karmesterük, Bíró Zoltán búcsúkoncertje is volt. A karmesteri pálcát Kovács Tamás, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola harsonatanára vette át, irányítása mellett működött tovább zenekaruk.

2009-ben Novara város fúvószenekarának meghívására ismét Olaszországba látogattak el, majd 2011 májusában az oroszországi Kalinyingrádban megrendezett fúvószenekari fesztiválon vettek részt, amelyen korábban még soha nem lépett fel Oroszországon kívülről érkezett együttes. Ezen a fesztiválon az a megtiszteltetés érhette zenekarukat, hogy többek között az Orosz Konföderáció elnöki fúvószenekarával együtt szerepelhettek.



2013 őszétől új karmester érkezett zenekaruk élére Gede László, nyugalmazott alezredes személyében, aki a moszkvai Csajkovszkíj Akadémia karmester szakán végzett 1983.-ban. Ezt követően 18 évig (1983-2001) a Székesfehérvári Helyőrségi Fúvószenekar karmestere volt. Érkezésével zenekaruk új lendületet kapott, irányításával készülnek a következő koncertjeikre.

2014 márciusában a németországi Nienburg város zeneiskolájának meghívásának tettek eleget. Vendéglátóik kérésére ismert zeneszerzők magyar tematikájú műveit, illetve magyar zeneszerzők ismert darabjait adták elő. Hazaérkezésüket követően a megkezdett munkát folytatva készültek a Zenekaruk 25. éves jubileumára, mely 2014. november 10-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban került megrendezésre.

Zenekaruk fő támogatója Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Segítségükkel tettek eleget a külföldi meghívásoknak, vettek részt nemzetközi fesztiválokon és rendezhették meg az 1994 óta hagyományossá váló Fúvószenekari Fesztiválunkat, melyre kétévente kerül sor. Székesfehérvár polgárai jól ismerik zenekarukat, hiszen rendszeresen adnak koncerteket, térzenéket a városban. Zenekaruk az eltelt közel 25 év alatt nagy utat tett meg. Ez idő alatt több mint 250 művet játszottak: az indulóktól és reneszánsz táncoktól Bartókon át Bernsteinig, az igényes könnyűzenétől a filmzenékig.

További információ: www.szif.org

Kapcsolódó cikkek a következő címkéhez: Ifjúsági Fúvószenekar (1)

Ünnepi koncert - 30 éves a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar

2019-10-13
Jubileumi koncerttel ünnepelte születésnapját a 30 éves Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar. A nézőtéren, illetve a színpadon a közben felnőtté váló alapító tagok közül is többen ültek, akár együtt zenélve gyermekeikkel – ami az eltelt évtizedek erős és megtartó közösségéről szól a színvonalas művészi munka mellett.


Támogatóink



















A Cookie-król - Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt.
További információért kattintson ide!